1838-ban Victor Regnault laboratóriumban PVC-t (Polivinilklorid) állított elő. Egy évvel később Goodyear felfedezte, hogy a gumifa tejszerű nedvéből, a latexből kiválasztható nyers kaucsuk kénnel keverve és melegítve vulkanizált kaucsuk, vagyis gumi lesz. Fia 1851-ben jött rá arra, hogy nagyobb kénmennyiséggel keménygumi (ebonit) állítható elő. Az első műanyagokat hamarosan követték a többiek: 1844-ben lett ismeretes a linóleum, nem sokkal később a műbőr, majd a vulkán-fíber. 1865 óta ismerjük a celluloidot, 1897 óta a galahitot és a század végén megjelentek az első műselymek.
A műanyagok fejlődése, és főként felhasználása századunkban, illetve inkább annak második felében vált meghatározóvá. 1912-ben Frizt Klatte rakta le elsőként a PVC gyártásának technikai alapjait, de az anyag ipari termelése csak 1938-ban indult meg, miután sokoldalú felhasználási lehetőségeit felismerték. A mesterséges anyagok tömeges előállításának igénye az első világháború éveiben merült fel, néha azonban ezen igények a kutatás kezdeti stádiumában lévő műanyagipar és az általa előállított műanyagok teljesítőképességét jóval felülmúlták. Mindenesetre nagy lökést adott a szerves kémiai kutatásoknak. Századunk húszas éveiben indult el a polimer műanyagok pályafutása. Ezen kutatások keretében fedezte fel Dr. Hermann Staudinger (1885-1965) német kémikus 1922-ben, hogy a szerves anyagok vázát nagyon hosszú molekulaláncok képezik. ? javasolta először a műanyagokra a "makromolekula" megnevezést. 13 év kellett ahhoz, hogy kutatási eredményeit elismerjék, majd 1953-ban munkájáért Nobel-díjat kapott.
Leggyakoribb műanyagok és felhasználásuk
Polipropilén (PP) élelmiszeripari csomagolás, háztartási eszközök, járműalkatrész (például lökhárító).
Polisztirol (PS) csomagoló anyag, élelmiszer csomagolás, eldobható pohár, tányér, evőeszköz, CD és DVD tartók.
Ütésálló polisztirol (HIPS) mélyhűtőzacskó, csomagoló anyag, eldobható pohár.
Akrilnitril butaidén sztirol (ABS) elektronikai eszközök borítása (például monitor, nyomtató, billentyűzet).
Polietilén-tereftalát (PET) üdítős palack, fólia, mikrohullámtűrő csomagolás.
Poliamid (PA) szál gyártás, csapágygolyó, horgászzsinór, autóipari borítások.
PoliV inil-Klorid (PVC) csőgyártás, kábelborítás, zuhanyfüggöny, ablakkeret, padlóburkoló.
Poliuretán (PU) szigetelő hab, tűzvédelmi hab, autóipar.
Polikarbonát (PC) CD, napszemüveg, pajzsok, biztonsági üveg, jelzőlámpa, lencsék.
Polivinilidén-klorid (PVDC) csomagolóipar (gyógyszer és élelmiszer), folpak.
Polietilén (PE) sátorfólia, szatyor, palack, vízvezeték.
d2w A "d2w" adalék egy olyan adalékanyag, amely a poliolefinekhez (PE, PP) adagolva, azok használat utáni környezetbarát lebomlását szolgálja. Mi marad utána? Víz, CO2, biomassza, maradvány elemek. Nem maradnak utána nehézfémek, nem képződik metán vagy egyéb gáz. A d2w adalékkal készült termékek a környezet hatékonyabb védelme mellett megfelelnek minden használhatósági kritériumnak és élelmezés-egészségügyi szempontnak.
NOR-X A NOR-X Degradable egy olyan új műanyagipari adalékanyag, amely, egyes poliolefin alapanyaghoz (polietilén, polipropilén), megfelelő mennyiségben adagolva azokat környezetbarát módon lebonthatóvá teszi.
Lebomló műanyagok
Ezek az anyagok a természetben megtalálható mikroorganizmusok hatására, a természetes polimerekhez (vagyis a biomasszához) hasonlóan elbomlanak. Érdekes tény, hogy a műanyagok korai történetében az egyik legkomolyabb probléma éppen a stabilizálásuk volt, vagyis hogy ne bomoljanak el az UV sugárzás hatására. Ezt manapság különböző adalékanyagokkal megfelelő módon oldották meg, ennek köszönhető, hogy az eldobott műanyagok évtizedekig nem bomlanak le. A lebomló polimerek fejlesztésénél igen fontos követelmény, hogy az anyag a jelenlegi tömegműanyagokhoz hasonló tulajdonságokkal és árral rendelkezzenek, valamint az, hogy a jelenlegi műanyag-formaadó gépekkel feldolgozhatóak legyenek. Így lehetőség nyílna rá, hogy sok egyszer használatos terméket pl.: csomagolástechnikai-, mezőgazdasági- és fogyasztási cikket kiváltsanak.
Jelen pillanatban a biodegradábilis (azaz biológiailag lebomló) polimerek három fő csoportba sorolhatók:
- a bioszintetikus polimereket (poliszacharidok: pl. cellulóz, keményítő) a természet hozza létre,
- a természetes eredetű polimerekből hagyományos polimerkémiai úton szintetizálni lehet további polimereket (biopoliészterek pl. politejsav, ill. annak származéka a polilaktid)
- a harmadik csoportba pedig a kőolaj alapú műanyagokból biológiailag lebomló polimerekkel való társítással, kopolimerizációval létrehozott anyagok tartoznak. Jelenleg a kutatások még kísérleti stádiumban vannak, az előállított biodegradábilis anyagok ára a jelenlegi tömegműanyagokhoz képest kb. háromszoros.