• +36 77 542 007
  • Hétfő - Péntek 8.00 - 17.00
  • info(kukac)rollo.hu
Hungarian English German

PVC-újrahasznosítás felsőfokon

10 ezer négyzetméter üzemi terület, több telephely, évi ötezer tonna feldolgozott PVC-hulladék, száz százalékos újrahasznosítás – ezt tudja és kínálja a Bács-Kiskun megyei, balotaszállási központtal működő Rolló Kft. A ma már kutatás-fejlesztéssel is foglalkozó 24 éves családi vállalkozás ezer szállal kötődik a szűkebb környezetéhez.

Szerves fejlődésen ment keresztül a Rolló Kft. azóta, hogy alapítója 1993-ban Csantavérről áttelepülve Balotaszálláson elindította a ma is teljes egészében magyar tulajdonban működő, de már a fia által vezetett családi vállalkozást, amely a PVC-feldolgozó és újrahasznosító magyarországi cégek között dobogós helyen van. Az alapító a helyi termelőszövetkezettől vásárolta meg a telepet, s a cég azóta is ugyanott, ugyanazon a néven működik, s ugyanúgy PVC-hulladékkal foglalkozik. A különbség „csak annyi”, hogy a kezdetekkor csak extrudálást végző társaság napjainkban a válogatást követő feldolgozás mellett már vissza is dolgozza a hulladékot, granulál, újrafeldolgoz, s telephelyein a gazdaság számos ágazata számára készít termékeket. A központban és telephelyeiken mintegy 100 embernek adnak munkát.

 

Magyarországon és egész Európában vásárolnak feldolgozandó alapanyagot. Az egyedi technológiának köszönhetően sok olyan PVC-hulladék is feldolgozásra kerül, ami egyébként a hulladéklerakókat terhelné. Közel 300 féle profilt készítenek, akár ezer változatban is, az élelmiszeripar, az autógyártás, az építőipar és a mezőgazdaság számára. Sőt, ma már olyan szintre jutottak, hogy ha a szükség úgy hozza, saját fejlesztésű gépegységeket, kalibrátorokat is legyártanak, kihasználva napjaink egyik legmodernebbnek számító technológiája, a 3D nyomtatás által kínált lehetőségeket.

„Vannak szép eredményeink a kutatás-fejlesztés-innováció területén is” – tudtuk meg Rajmond Attila ügyvezetőtől. Gyártottak már olyan, speciális, nem késes elven működő darabológépet egy neves európai extruder cégnek, amely forgácsmentesen darabol. De alapanyag fejlesztésbe is készek belefogni: kerti öntözőcsövek, vagy nagy teherbírású ipari padlók alapanyaga egyaránt megtalálható a kínálatban. Mindezt az teszi lehetővé, hogy modern fémmegmunkáló üzemegységük és saját szerszámgépgyártó részlegük is van.

A társaság folyamatos fejlődését segítették a különféle pályázatokból nyert pénzek. Sikeresen pályáztak a többi között telephelyfejlesztésre, eszközbeszerzésre, kutatás-fejlesztés-innovációra is.

A Rolló Kft. ezer szállal kötődik szűkebb környezetéhez, a helyi közösséghez, amelyet a profiljából következő speciális eszközeivel is támogat. Ez elsősorban a szemléletformálást jelenti – ennek részeként például lehetővé tették a helyi iskolai osztályok számára, hogy náluk tartsanak kihelyezett környezetvédelmi órákat, amelyeken a gyerekek első kézből láthatják és tanulhatják meg, hogy a hulladék nem szemét, hanem értékes nyersanyag. Elméleti ismereteket is elsajátíthatnak és megismerhetik a gyártási folyamatot is. Egyéb módon is igyekeznek segíteni, például együttműködnek a helyi iskolával a műanyagpalackok gyűjtésében.

Forrás: ZIP Magazin